32.fejezet:Az ajándék

Először is nemszokásom a fejezetek elé írni,de most idejét éreztem. Sajnos vagy nem sajnos a végéhez ért a blog. Ezen kívül már csak egy záró,mindent tisztázó rész lesz és utána vége. Szeretném megköszönni nektek olvasóimnak,hogy bármennyit is hibáztam vagy nem értettetek egyet a döntéseimmel tovább olvastatok és voltatok akik nyomot is hagytatok a blogon. Remélem azért sikerült nagyjából mindenkinek a kedvére tennem és élvezetes perceket okozhattam nektek. De most jó olvasást! A búcsúzkodásra még ott lesz a záró rész is és ne feledjétek: SOSE HAGYJON EL BENNETEKET A REMÉNY!


A közönség morajlott mikor kirohantam a színpadról. Átrohantam az előkészítő csapaton és leültem egy csendes helyre. Bár még mindig sírtam a ruhám már nem "vérzett". Óvatosan a kezembe vettem a finom kis arany dobozt és kinyitottam.

- Ohh.... - Az ajándék tetején egy kép volt. Még soha nem láttam ilyet színesen. Josh volt rajta és én. A kiképzésen készült. Én másztam ő pedig alattam sétált. Nevettünk. Ahogy  a kép alá nyúlok egy kis levelet tapintok meg.


Drága Rosim! Ha ezt a levelet olvasod valószínűleg már nem élek. Figyelj. Azt tudod,hogy mindig szerettelek és örökké foglak. Azért írom ezt a levelet mert tudom milyen forró fejű és konok vagy..Bajnoknak lenni talán még veszélyesebb mint a viadal. Itt te harcolsz magad ellen. Arra kérlek,hogy mindig tudd kivel beszélsz és hol. Az elnökkel beszélj úgy ahogy...ahogy.. Most optimális esetben azt írnám ahogy megérdemli,de tudom pont azt akarom elkerülni,hogy úgy beszélj vele.. csak ne legyél tuskó... - Itt kicsit mosolygok.- Viszont szeretnék kérni valamit. Kev úgy nevelt mintha a fia lettem volna. Te csak ne hagyd,hogy össze zuhanyon.. Mert ott a saját gyereke. Igen van neki. Arra is szeretnélek megkérni,hogy mivel Kevin még csak 23 és egyedül van a gyerekkel néha nézz rájuk. Nagyon szeretném ha nem sírnál utánam. Igen tudom,hogy fogsz mert pótolhatatlan és nagyszerű vagyok!- Elképzelem ahogy mosolyog és oldalba lököm.Apró könnyek mardossák az arcom,de tovább olvasok.- Végül csak annyit szeretnék írni,hogy nagyon szeretlek és szeretném ha elfogadnád tőlem a levél alatt lévő apró ajándékot. Szeretettel: Josh.. Utóirat: Rosie drágám. Bármilyen hazug nevet is találtál ki magadnak gondold csak át. Fekete haj,szürke szem... A 9.körzetben senki nem így néz ki!!! bár mondjuk igazán észre vehették volna,hogy az első viadal után megléptetek a körzetből.. Hát igen akkor még lehetséges volt.. Különben most a 12. nyerte volna a viadalt.Szeretettel: Hopeness...

A levél alá nézek. Egy apró arany kitűző van alatta. Egy kismadár van a kör közepén. Egy poszáta! Nyil vesszővel a csőrében.Egy címkével. Ez áll rajta : Ez még nem a tiéd! A körúton add egy 12-esnek.
Még mélyebbre nyúlok és hirtelen újra valami fémeset érintek meg. Egy gyűrű. Egyszerű szép karika... Az ujjamra húzom össze szedem a csomagot és felvánszorgok a szobámba. Josh kérésére nem szomorkodok. Rendelek valami finom csokis meleg italt. Forró csoki lehet. Már elég késő lehet hisz a tévében vágóképeket mutatnak az interjúról. Roxanne tényleg kitett magáért ami a ruhámat illeti. Még így képernyőn keresztül is eláll a lélegzetem ahogy látom vérré változni a ruhám és nevetnem kell a stylistom elégedett arcán.

- Hahoo- Halok ismerős hangot az ajtóból.

-Gyere épp rád gondoltam! - Tipeg be a tervezőm majd szorosan magához ölel.

- Imádtam a ruhát. - Nézek rá komolyan és újra megölel.

- Csodás volt. És garantált a címlap!! - Nevetgél.Én pedig leülök.

- Sziasztok! Csatlakozik hozzám a mentorom.

- 12-es a szobádba! - Néz rám.

- Te... Honnan? - Hebegek.

- Mindenki tudja! 12 pont az 12 pont!! - Nevet,de mikor az arcára nézek kacsint egyet. Követem a szobámba.

- Josh?

- Igen. Mesélte,hogy az első viadalon átszöktetek mert a bátyád valami szabály elleneset csinált. Ezért nem tudtam pontosan a vezeték neved és van egy olyan érzésem,hogy most se tudom.

- Hát igen.. De nem baj. Jobb ha senki sem tudja. - Magyarázok és Kristeen elfogadja a döntésem.

- Oké menjünk ki. Már Kevin is itt van. - Karon ragad és kimegyünk. Roxanne és Kev a kanapén ülnek és az ismétlést nézik. Most veszem csak észre,hogy még mindig abban a ruhában vagyok. De nem érdekel. Melléjük ülök a kanapéra. Kérek egy szelet süteményt mindenkinek és Kevin csatornát vált...