11.fejezet: Az utolsó nap

Miután megnéztük a pontokat bevonulok a szobába és elterülök az ágyon. Kellemes megnyugvás tölt el,de hirtelen benyit Josh.

- Mit csináltál? - Szegezi nekem a kérdést mire felállok az ágyról.

- Jah csak előadtam. -Mondom.

- Komolyan kérdezem! Mit csináltál?! - Kérdezi félelmetesen és lefogja a kezem.

- Már mondtam és engedj el! - Kezdek pánikolni. Még sohasem láttam ilyennek.

- Mondd el! - Kiáltja és neki nyoma falnak majd rááll a lábamra. Tennem kell valamit. Az Arénában is lehet ilyen helyzet. Közelebb hajolok hozzá ami kicsit meglepi őt és nem kap egyből észbe így orrba fejelem. Az orra vérezni kezd és az egyik kezét oda kapja míg a másikkal még tart. Használom a kezem és egy kicsit torkon csapom így köhögni kezd. Mikor már nem bír tartani kirohanok a szobából. Most tört el a mécses. Sírni kezdek. Nem félek a haláltól! Félek inkább Joshtól aki rámtört és félek magamtól,hogy meg sem próbáltam megynyugtatni vagy kicsit tartanom magam.

- Rosie jól vagy? - Kérdezi hirtelen Kristeen.

- Persze.. - Szipogom. Mire Josh is kijön a szobából vérző orral.Egyenesen felém veszi az irányt én pedig össze görnyedek a fotel egyik sarkában Kristeen mögött.

- Rosie! - Ér hozzám.

- Vedd le rólam a kezed! - Ordítok rá.

- De én csak kíváncsi voltam! - Emeli fel védekezően a kezét.

- Kívácsi?? Azért támadtál nekem?? - Nevetek szánakozóan.

- De ne aggódj lesz elég időnk ezt rendezni az Arénában! - Mosolygok rá barátságalanul ő pedig mellém ül.

- Térj már észhez Rosie!!!! Ez az egész csak a legrosszabbat hozza ki belőle. Ismersz! Sose tudnálak bántani.

- Hát az előbbiek után ezt kétlem! - Kuporodok még mindig a mentorom mögé aki Joshon tartja a szemét.

- Sajnálom én csak... Nem tudom mi ütött belém. Nem akarok ártani neked! - Fakad ki.

- Miért ne akarnál???? Hisz ez egy átkozott Viadal!! - Üvöltöm a szembébe nézve. Nem látom tisztán az arcát a könnyeim miatt,de mintha ő is sírna.

- Mert én szeretlek Rosie. -Mondja ki ezen teljesen ledöbbenek.






Reggel az ágyamban ébredek nem tudom mi történt,de valószínűleg elájultam. Mellettem Josh alszik. Szeme pirosra van feldagadva a sírástól. Felé fordulok,nézem pár percig majd kimegyek a konyhába. Az asztalnál már rajtunk kívül mindenki ott ül és eszik.

- Csak,hogy felébredtél!!! Mivel Josh még alzsik így te kezdesz velem. - Jelenti ki Alana majd karon ragad és berángat egy szobába.

- Ülj le és próbáld fel. -Ad a kezembe egy rózsaszín, legalább 15 centis sarkú cipőt. Felveszem és felállok. Szinte azonnal vissza is huppanok a székbe.

- Rendben. Állj fel és járj. - Utasít. Megpróbálom és mikor úgy érzem jól megy akkor rám szól.

- Édesem úgy állsz mint valami féllábú szamár. - Mérgelődik Alana. Legalább 3 órán át sétáltam külömböző színű és magasságú cipőkben míg végre Kristeen közbelépett.

- Oké ennyi elég lesz! Gyere Rosie most velem jössz! - Nevet és karon ragad. Átmegyünk az ő szobájába és leültet egy székre magával szemben.

- Mint tudod ma van az Interjú napja. Fel kell készülnünk arra,hogy a lehető legjobb válaszokat add!

- Oké! Felőlem kezdhetjük! - Mosolyodom el,ő pedig meg fog egy kártyát és olvasni kezd.

- Nos Rosie.. Elárulnád nekünk mi a neved? - Kérdezi olyan nevetséges hangon,hogy azonnal nevetésben török ki,de ő csak komolyan néz rám.

- Khm.... hát ezt a kérdést majd akkor tegye fel ha kijöttem az arénából. - Válaszolom.

- Jó válasz,de elárulhatsz egy kicsit belőle. - Mondja.

- Rendben akkor annyit elárulhatok,hogy egy madár fajta. - Mondom.

- Mesélnél nekünk a körztedről? - Kérdezi Kristeen.

- Persze. Otthon ninden sárga és ehető,ennek ellenére a gyerekek mégis vékonyak. - Mondom.

 - Ezt a témát inkább hagyjuk. -Néz rám szomorúan.

 - Mi van veled és a körzet társaddal,hogy is hívják?? Josh? - Vált vissza.

 - Ezt igazából magam sem tudom. Ha kijöttünk az arénából beszámolok! -  Nevetek. A mentorom még sok ilyen kérdést tesz fel,majd át ad az előkészítő csapatnak és újra Roxanne kezébe kerülök.

- Nem húzom tovább az időt ! Aruhád legyen ezúttal......