2. fejezet

- Nem hagytam! -szabadkozott a fiú,de az apjától csak egy mérges tekintetet kapott.
- Gyakorolj tovább! Győznöd kell! - Mondta az apja mérgesen és bár tudom,hogy Joshnak szánta,de a tekintete rajtam állapodott meg.

-Akkor én most megyek. Joh, tanár úr. - Mondom és hátat fordítok.

- Ne. Maradj csak Rosie,majd én megyek. Azt akarom,hogy a fiamnak minél jobb szövetségeselegyen az arénában.- Ez jól esik. Az az a tanár akit én ismerek. Elköszön és hazafelé veszi az irányt.

- Tényleg önként fogsz jelentkezni? - Kérdezem.

- Dehogy is! Csak ha te,nem akarlak egyedül hagyni. - Mondja aranyosan és egy olyan beteg vigyorral néz rám.

- Akkor jobb ha készülsz! Mert én egyek! - Mondom elszántan és egy újabb kést dobok a fába ami ezúttal az ember szívét találja el.

- Nem félsz,hogy meghalsz?

- Nem,mert nem fogok! - Nevetem, zavartan.

- Miért te félsz?

- Minden normális ember fél a haláltól!

- Akkor én nem vagyok normális! - Jelentem kis majd arrébb dobom a kést és előveszem az íjamat.

- Hát nem is!! Ha kisorsolnak megyek ha nem akkor maradok. - Nevet már ő is.

- Pedig parádézhatnál, a sok színes csillogó ruhában! - Mondom incselkedve.

- Ohh a támogatók imádnának. Én lennék a sztár. - Mondja a fiú a kapitliómi akcentust utánozva. Ezen már nekem is nevetnem kell.

- Jaj drágaságom! Sose hagyjon el téged a remény! - Utánozza még mindig Alana McHammert a felolvasót a kapitóliumból. Annyira nevetek,hogy beledőlök a szúrós,kemény földbe,de nem zavar. Holnap aratás. Holnap itt hagyom a családom, Holnap szembenézek a halállal. Holnap kezdődik a Viadal. Felááok és lövök még egy keveset aztán elköszönök és hazaindulok.

- Várj már! Elkísérlek egy darabig! - mosolyog Josh és utánam szalad.

- Mivel érdemeltem ki a társaságodat? - Kérdezem nevetve.

- Hát ha holnap önként jelentkezel, legalább egy napot eltölthetsz a csodálatos,a nagyszerű,a ragyogó

-  Az egoista!

- Josh Hopeness -el!

- Mi ez? Valami művész név? - Kérdezem.

- Aha! De jó mi?

- Nem mondanám! - Nevetek tovább.

- Na,de Rosie! Ne légy már ilyen ünnep rontó!! - Mondja,de közben haza is értünk.

- Hát akkor köszönöm ezt a felejthetetlen élményt! - Mondom viccelődve,de ő megölel. Nagyon erős így nem tudok ellenkezni.

- Csak gondold át még ezt az önként jelentkezősdit. Ha akarsz menj,csak vigyázz magadra.

- Vigyázni fogok. - Búcsútok el és belépek a házba. Az orromat az ebéd illata csapja meg. Hmm biztos a tegnapi liba amit véletlenül lőttem. El kell tüntetni mielőtt még lopással vádolnának.

- Sziasztok! Hazaértem! - Köszönök.

- Szia! Gyere már kész az ebéd!! - Mondja anyám és bemegyek a szobába aminek a közepén áll az asztal.

- Nagyon jól néz ki! - Nézek a libára.

- Ugye? Eltettem belőle,hogy tudjunk még enni akkor is ha nem vagy itthon. - Hebegi anya és tudom nagyon félt engem.
t
- Rendben,de ne aggódj vissza jövök! Addig meg megkértem Maryt,hogy ha gyűjtöget akkor hozzon nektek is belőle valamennyit. Megígértem eki,hogy a viadal után majd kifizetem a nyereményből.

- Legyen úgy drágám legyen úgy! - Ebéd után megfürdök és a nap további részét az előző viadalokból írt feljegyzések nézegetésével töltöm. Anya és későb már én is felírtuk a tapasztalatokat és a megfigyeléseinket pont az ilyen esetekre. Hogy tudjunk készülni. Este korán lefekszem,de csak azon ár a fejem mit fogok mondani,hogyan kell majd kilépkednem,milyen lesz az aréna,a kiválasztottak.Így nehezen,de végül álomba forgolódom magam.



.