1.fejezet

Hajnali 4 felé járhat,de már ébren vagyok. A szemem alatt hatalmas fekete karikák vannak. Holnap lesz az aratás,de engem ez a tény nem zavar,tudom,hogy önként kell jelentkeznem. 16 éves vagyok,de jóval erősebb mint egy átlagos lány a 9.körzetben. Félreérés ne essék, nem azért szeretnék önként jelentkezni mert meg akarom mutatni,hogy mit tudok hanem azért,  mert a bátyám halála után a családom az éhhalál szélére sodródott. Földműveléssel foglalkozunk. Mármint én és anyám. Apámat nem ismertem. Meghalt mielőtt  megszülettem legalább is anyám ezt állítja. A lázadások által okozott harcokban vesztette életét. A bátyjám pedig....Az első éhezők viadalán. Nem tehetek mást minthogy 2 műszakot vállalok. Keveset vagyok otthon. Mikor nem a földeket járom akkor készülök a viadalra. Nélkülem meghalnának. Két öcsém van egyik sem vehet részt az aratáson, mind a ketten 10 évesek,ikrek. Félek a viadaltól,félek a kiválasztottaktól,félek az aránétól,de a halál hidegen hagy. A családomat féltem attól.

- Rosie! Ébren vagy? - Kérdezi az öcsém aki most lép be a szobámba.
- David!A frászt hoztad rám! Megint rosszat álmodtál? - Kérdezem barátságosan és közelebb húzom magamhoz. Felfekszik az ágyamra,összekucorodik és újra álomba merül. Várok pár percet amíg biztosan meg nem nyugszik,majd felállok és öltözködni kezdek. Felveszem az edző nadrágomat és hozzá a bátyám pólóját választom. A térdemig ér és már szakadt,de mégis ez a kedvencem. Hosszú fekete hajam van és égszín kék szemem. Anyám szerint különösen szép vagyok,de ezzel nem értek egyet. Felkapom a csizmámat és óvatosan kimászom az ablakon. Félek,hogy felkelteném anyát ha az ajtót választanám. Futni kezdek. Az egyik szántóföldet veszem célba ahol már egymás mellett sorakoznak a szalmabálák. Előveszem a késeimet amit a tanáromtól kaptam,mikor bejelentettem,hogy önként fogok jelentkezni. Ő a tehetősebbek közé tartozik,hiszen győzött,a 3. viadalon. Megmutatta a technikáját különböző fegyvereknek így szinte mindenbe jó vagyok. Az erősségem az íjászat,lándzsa,dobócsillag és sok halálos bogyót felismerek,így a fújóka is jól megy. Dobálni kezdek. Soha nem célzok hosszú ideig ,mindig pont annyi ideig,hogy biztos legyek abban,hogy célt ér. Egy kő segítségével,emberi alakot rajzolok egy fára,szembe állok vele és dobálni kezdem. Arra törekszem,hogy már az első dobás is halálos sebet ejtsen az "áldozatomon" vagy legalább fegyver képtelenné tegye azt.

- Te aztán elszánt vagy! - Hallom a hátam mögül a már jól ismert hangot.. Csak Josh lehet az.
- Megtennéd,ogy most az egyszer nem kezdesz kritizálni? - Mondom cinikusan és tovább dobálom a kést.
-  Képzeld én is önként fogok jelentkezni! - Kiáltja,de ezúttal nem érzek a hangjában viccet ezért inkább felé fordulok.

- Ezt mégis mikor döntötted el? - Kérdezem cinikusan a 18 éves nálam vagy 2fejjel magasabb,csupa izom fiútól.

- Előbb tudtam mint te! - Mondja és megáll közvetlenül előttem. - De nyugi. Majd megvételek. - Néz rám és végig simítja a hajamat,de én elkapom a kezét és hátra csavarom. Ő röhögve vissza fordít. a földre dob.Megfogja a két kezem és rátérdel a lábamra. Teljesen felettem van. Ijesztő így látni. A szeme játékosan csillog,de én csak a kiutat keresem. Végül sikerül meglepnem és lefejelem. Erre ő csak közelebb hajol és a kezemet a fejem fölé hajtja. Ez a veszte beleharapok ő felordít és elkapja a kezét. Én villám gyorsan a hátára vetem magam és a kezemet a nyakára teszem.Hirtelen elkezd hátra fele dőlni én leugrom róla
még időben és most fordítunk a helyzeten... Próbál ellenkezni és forogni,de kihasználom azt,hogy gyorsabb vagyok.

- Szép volt! - Hallom a tanárom hangját mögülem,és leszállok Joshról.
 - Köszönöm! - Hajolok meg.
- Joshnak szántam. - Néz rám szúrósan és Josh röhögni kezd.
- Legközelebb ne hagyd magad fiam! - Fiam??? Mi??? Most már értem.. Josh tényleg indulni akar...